In zwei Welten - kiállítás

Egy hónapig adott helyet iskolaközpontunk kollégiumának aulája a tanév végéig - amikor azt a pandémiás helyzet már lehetővé tette - az ’In zwei Welten’ című vándorkiállításnak, mely 2017-ben indult útjára. Szervezője a FUEN, Az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója, ezen belül a Német Kisebbségek Munkacsoport (Arbeitsgemeinschaft Deutscher Minderheiten in der FUEN), megvalósítását pedig a Német Szövetségi Belügyminisztérium támogatta. Németország határain kívül jelenleg 1 milliónál több német származású ember él Európában. A történelem elmúlt századaiban különböző okok miatt számos európai országban német kisebbségi közösségek alakultak ki. Ennek következtében e közösségek hagyományai és kultúrája is eltérő módon fejlődött. A kiállítás betekintést ad 25 európai ország németségének életébe, történetébe és a többségi társadalomhoz fűződő kapcsolatába. A kiállítást úgy tervezték meg, hogy azt iskolai osztályok egy munkalap segítségével saját maguk fedezhessék fel.

A kiállítás következő helyszíne előreláthatólag a horvátországi Eszék lesz.   

   

 

magyar