Névadónk

„A magyarországi német irodalom állócsillaga”

Koch Valéria életrajza

Koch Valéria (Szederkény, 1949. április 22. – Budapest, 1998. február 28.) költő, író, műfordító, újságíró a magyarországi kortárs német irodalom legismertebb és legsokoldalúbb egyénisége, akit gyakran „a magyarországi német irodalom állócsillagaként” emlegetnek.

Német anyanyelvű családban, kétnyelvű miliőben nőtt fel szülőfalujában, Szederkényben. Édeanyja Metzing Regina (1927–2010), édesapja Koch Leó (1923–1981) agronómus. Apja Dorfgeschichtéket, a falu életéhez kapcsolódó történeteket írt és publikált német nyelven. Egy leánytestvére volt, Koch Gabriella.

Az elemi iskolát 1955–1963 között végezte, majd a pécsi Leőwey Klára Gimnázium német nemzetiségi tagozatán tanult 1963–1967 között, ahol 1964-től magyartanára volt Tüskés Tiborné Szemes Anna. Tanára felfigyelt tehetségére, támogatta őt, és haláláig levelezett vele.

1967–1972 között a Szegedi Tudományegyetem magyar–német szakos tanári szakán tanult és diplomázott. Egyetemi évei alatt, 1969–1972 között szerkesztette a szegedi Móra Kollégium Magunk című lapját, amely több versét és műfordítását is közölte. 1972–73-ban a pécsi Leőwey Klára Gimnáziumban tanított német nyelvet és irodalmat. Ezt követően Budapesten újságírást és filozófiát tanult. 1973-tól a fővárosban élt és dolgozott mint újságíró, tanár, író, műfordító. 1973 és 1981 között a Neue Zeitung, majd a Hungarian Trade Journal szerkesztője, illetve munkatársa volt.

1989-ben filozófiai doktori címet szerzett Martin Heidegger és a létmegértés útjai című értekezésével. Fordította nemzetiségi költőtársait, irodalmi riportjaival és tanulmányaival népszerűsítve őket. Szerkesztett egy magyarországi német gyerekvers-antológiát IGE­LE-BIGELE címen. Az 1980-as évek közepétől fordítást és német műelemzést tanított az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.

1992-től haláláig a Verband Ungarndeutscher Autoren und Künstler (VUdAK – Magyarországi Német Írók és Művészek Szövetsége) elnöke volt, mellette szabadfoglalkozású író, költő, újságíró és fordító. Antológiákban, folyóiratokban és rádióműsorokban rendszeresen publikált Magyarországon és a német nyelvterületen egyaránt.

Súlyos betegségben hunyt el 1998. február 28-án. Szülőhelyén, Szederkényben temették el. Sírja a szederkényi temetőben található.

Munkássága és irodalmi jelentősége

Magyar és német nyelven írt verset, esszét, elbeszélést és gyerekverset; németből és németre fordított. Írásai megjelentek többek között a következő antológiákban: Tiefe Wurzeln (1974), Bekenntnisse – Erkenntnisse (1979), Jahresringe (1984), Útban a csönd felé (1988), Das Zweiglein (1989), Bekenntnisse eines Birkenbaumes (1990), valamint a Dunántúli Napló, Magyar Nemzet, Magyar Hírlap, Új Írás, Vigilia, Új Ember, Barátság és a Neue Zeitung hasábjain.

Életében két kétnyelvű (Zuversicht – Bizalom, 1982; Sub Rosa, 1989), egy német (Wandlung, 1993) és két magyar nyelvű (Az időfa, 1996; Kiolvashatatlan, 1997) önálló verseskötete, valamint egy magyar nyelvű meseregénye (A herceg és a rózsa, 1994 – A kis herceg folytatása) látott napvilágot. Első kötetét magánlevélben méltatta Keresztúry Dezső, Fodor András, Tüskés Tibor és több költőtársa. Posztumusz jelent meg német nyelvű verseinek és prózai írásainak saját maga által összeállított kötete (Stiefkind der Sprache, 1999). Befejezetlenül maradt egy német nyelvű önéletrajzi és egy magyar nyelvű szatirikus regénye.

Költészetének alapja a magyar és a német nyelv párhuzamos használata; a két nyelv viszonya munkásságában mellérendelő jellegű, az önfordítást kerülte. Néhány német nyelvű versét Kalász Márton fordította magyarra. Német nyelvű írásai túlmutatnak a kisebbségi irodalom fogalmán, és országhatáron túl is ismertté váltak. Németországban, Ausztriában és Svájcban számos felolvasóesten és nemzetközi költőtalálkozón vett részt.

Költészetét és prózai írásait szűkszavúságra törekvő, ugyanakkor gazdag jelentésrétegeket hordozó, kidolgozott eszköztár, egzisztencialista színezetű, filozofikus-spirituális világszemlélet, morális elkötelezettség és tematikus gazdagság jellemzi. Műveiben gyakran jelennek meg az idegenség, a magány, a hiány, az otthontalanság, a fenyegetettség és a pusztulás alapélményei, valamint a család, a szeretet és a barátság utáni vágy motívumai. Erőteljesek a nyelvvel kapcsolatos reflexiók és az élet alapkérdéseire adott válaszkísérletek.

Elmélyülten foglalkozott a 20. századi magyar és német költészeti, bölcseleti hagyományokkal; egyetemi óráin tárgyalta a kortárs német irodalmat, tanítványait bátorította kortárs szerzők fordítására. Magyar nyelvű munkásságának hazai fogadtatása viszonylag szerényebb volt, kevés közlési lehetőséghez jutott mértékadó irodalmi folyóiratokban.

Irodalmi hagyatéka és emlékezete

Irodalmi hagyatékát a Magyarországi Németek Kulturális és Információs Központja és Könyvtára (Budapest, Lendvay utca) őrzi.

2005 óta nevét viseli a pécsi Koch Valéria Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium (Koch Valéria Iskolaközpont), valamint 1999 óta a pécsi Leőwey Klára Gimnázium német nemzetiségi könyvtára. Róla nevezték el a Valeria-Koch-Preis díjat is, a Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának ifjúsági díját.

Főbb művei

  • Zuversicht – Bizalom (1982)
  • Sub rosa. Gedichte/Versek (1989)
  • Wandlung. Gedichte (1993)
  • A herceg és a rózsa. Meseregény (1994)
  • Az időfa. Gyerekversek 1967–1996 (1996)
  • Kiolvashatatlan. Válogatott és új versek (1997)
  • Stiefkind der Sprache. Ausgewählte Werke (1999; 2. kiadás 2008)

 

Díjai, kitüntetései

  • 1993: Ungarndeutscher Kulturpreis, Backnang, Németország
  • 1993: Jean-Monnet költői díj, Genova, Olaszország
  • 1994: Jean-Monnet költői és prózaírói különdíj, Genova, Olaszország
  • 1994: Kisebbségi Hivatal nívódíja, Budapest
  • 1996: IBBY-díj (A herceg és a rózsa)
  • 1997: Förderpreis des Donauschwäbischen Kulturpreises des Landes Baden-Württemberg, Sindelfingen, Németország
  • 1997: Szederkény Község Önkormányzatának díszoklevele
magyar