„Európai Ifjúsági Párbeszéd” – interkulturális tapasztalatcsere Németországban

„Európai Ifjúsági Párbeszéd” – interkulturális tapasztalatcsere Németországban

 

Öt lelkes kilencedikes diák a Koch Valéria Iskolaközpont Gimnáziumából, Englender-Virth Petra tanárnő vezetésével, különleges élményben részesült idén novemberben: részt vettek a Mönchhofban megrendezett „Európai Ifjúsági Párbeszéd” elnevezésű interkulturális csereprogramon. Az esemény az európai cserekapcsolat és a társadalmi-politikai nevelés elősegítését szolgálta. A Németországból, Horvátországból és Magyarországról érkező diákok azért találkoztak, hogy műhelymunkák és kreatív tevékenységek keretében szélesítsék az Európával kapcsolatos perspektíváikat és erősítsék interkulturális készségeiket.

A workshop-ok alkalmával csoportmunkákon, szerepjátékokon és vetélkedőkön keresztül ismerkedtek meg az Európai Unió eredetével és fejlődésével. Olyan kreatív feladatok, mint például a „jövő Európájának” megtervezése, elősegítették az együttműködésre és a kritikus gondolkodásra való képességüket. Emellett a fiatalok a Prof. Dr. Andrea Wechslerrel, az Európai Parlament képviselőjével folytatott online beszélgetésen betekintést nyerhettek az uniós szintű munkába.

Fotók