Liptódi faluprojekt

Május 2-4. között a 4.b osztály tanulói egy faluprojektben vettek részt a zsáktelepülésen, Liptódon. Az iskolások három napra elvonultak a város zajától, hogy felfedezhessék múltunk örökségeit. Megcsodálták a falu természetadta szépségeit, a dombos tájat, lankákat és a helyi örökséget képező épületeket, mint például a templomot az egyedülálló keresztúti stációival. A gyerekek megismerkedtek a falusi szokásokkal, amelyet az ott élők a ami napig életben tartanak. Kipróbálták, hogyan kell „Hefeknödel-t” készíteni, és részt vettek egy népi játékokra épülő sorversenyen. A programban szerepelt íjászat és egy "túlélőtúra" is az erdőben. A falu felfedezése négy-és öt fős csapatokban történt, ahol érdekes feladatokon keresztül ismerhették meg a falut és az ott élő közösséget. A háromnapos kirándulás a múltba számos élményt, új ismereteket és persze sok örömöt nyújtott a gyerekeknek.

Fotók a projektről: https://photos.app.goo.gl/CU9XAsuGCJAotd3e6

.