Gedenktag - Emléknap
Vor 76 Jahren, am 19. Januar 1946 mussten im ungarndeutschen Dorf Budaörs, in der Nähe von Budapest, die ersten Ungarndeutschen in Viehwaggons ihre ungarische Heimat Richtung Deutschland verlassen. Damit begann die Vertreibung von über 200.000 Ungarndeutschen. Es gibt kaum eine ungarndeutsche Familie, die nicht von den tragischen Geschehnissen während des Zweiten Weltkriegs und danach in irgendeiner Weise betroffen war. Die Verschleppung zur Malenkij Robot, die Enteignungen, Entrechtungen und Vertreibungen waren für Hunderttausende von Ungarndeutschen harte Schicksalsschläge. Diese konnten oft nur mit engem familiärem Zusammenhalt und ein wenig Glück überwunden und überlebt werden.
Die systematische Vertreibung der Ungarndeutschen datiert Anfang 1946, doch das Leid begann schon früher. So wurden während der Kämpfe um Ungarn in den Jahren 1944 und 1945 35–40.000 ungarische Staatsbürger deutscher Abstammung - überwiegend junge Frauen und Männer im Alter zwischen 16 und 40 Jahren – auf sowjetischen Befehl zur Zwangsarbeit in die Sowjetunion verschleppt. Rund ein Viertel der Verschleppten verlor in den sowjetischen Arbeitslagern ihr Leben. Die dann auf den Krieg folgende Vertreibung hatte vielerlei Gründe. Rechtliche Grundlage der Aussiedlung bildete der Beschluss des Alliierten Kontrollrates vom 20. November 1945. Tatsächlich aber bereiteten die ungarischen Behörden die Aussiedlung bereits seit Februar 1945 vor, indem sie Angehörige der deutschen Minderheit entweder internierten, zusammensiedelten oder ungarische Flüchtlinge und Landsiedler in ihre Wohnungen einquartierten. Diese Maßnahmen sollten vollendete Tatsachen schaffen, standen unter dem Primat der Bodenreform und später der Aufnahme der aus der Tschechoslowakei ausgesiedelten Ungarn und gingen vielfach den ungarischen Rechtsbestimmungen über Enteignungen und Umsiedlungen voraus.
Die Ergebnisse der Aussiedlung der „Schwaben“ blieben dennoch weit hinter den Planungen der Regierung zurück. 1946 wurden etwa 170.000, 1947/48 weitere 50.000 Deutsche aus Ungarn ausgesiedelt, größtenteils in die amerikanische, etwa ein Fünftel in die sowjetische Besatzungszone Deutschlands. Weitere 340.000 Donauschwaben, die bereits auf den Aussiedlungslisten standen, konnten nicht mehr abtransportiert werden. Dieser Misserfolg war zum einen auf die Weigerung der Alliierten zurückzuführen, weitere Aussiedler in ihre Besatzungszonen aufzunehmen, zum anderen wurde er jedoch von der Unfähigkeit der ungarischen Behörden verursacht, die Transporte effektiver zu organisieren und Aussiedlung sowie Ansiedlung im Rahmen der Bodenreform besser aufeinander abzustimmen.
Obwohl mit der Verordnung Nr.84/1950 des Ministerialrates die Wiederherstellung und Gleichberechtigung der in Ungarn verbliebenen Ungarndeutschen gesichert wurde, waren die Angehörigen der Volksgruppe de facto mit der Mehrheitsbevölkerung noch jahrzehntelang nicht gleichgestellt.
76 évvel ezelőtt, 1946 január 19-én a fővároshoz közeli Budaörsön magyarországi német családok tucatjainak kellett házaikat elhagyniuk, hogy aztán Németország irányába tartó marhavagonokba zsúfolódva, hazájuk elhagyására is kényszerítsék őket. Ezzel kezdetét vette a mintegy 200.000 magyarországi német kitelepítése. Szinte nincs olyan család ebben a közösségben, amelyet a második világháború alatti, vagy az azt követő tragikus eseménysorozatok valamilyen formában ne érintettek volna. Magyarországi németek százezreit érte kemény sorscsapásként a „málenkij robot”-ra történő elhurcolás, a jogfosztás vagy éppen a tulajdonjogtól való megfosztás. Ezek túlélése sokak számára csak a nagyon erős családi kötelékek megléte vagy a szerencse által volt elérhető.
Habár a magyarországi németek szisztematikus kitelepítésének kezdete 1946 elejére datálódik, szenvedések ennél korábban kezdődtek. Miközben 1944-1945-ben Magyarország hadszíntérré változott, 35-40.000 német nemzetiségű magyar állampolgár származása miatt szovjet parancsra, de magyar hatóságok hathatós közreműködésével kényszermunkára a Szovjetunióba lett hurcolva. Az elhurcolt, többnyire 16 és 40 év közötti fiatal nő és férfi közel egynegyede a munkatáborokban vesztette életét. A háború befejezését követő kitelepítéseknek több oka is volt. Jogalapot az 1945 november 20-án, a Szövetséges Ellenőrző Tanács által hozott rendelkezés biztosított egyfajta értelmezés, de tény, hogy a magyar hatóságok már 1945 óta a kitelepítés előkészületein munkálkodtak, hiszen a magyarországi német közösség tagjait minden jogalap nélkül internálták, összeköltözésre kényszerítették őket, vagy házaikba magyar nemzetiségű menekülteket, szomszédos országból kitelepítetteket költöztettek be. Ezek az intézkedések időben több vonatkozásban is megelőzték a tulajdonfosztások és kitelepítések magyar jogi kereteit, velük kész tények elé akartak állítani mindenkit, hiszen a földosztás és a Csehszlovákiából kitelepített magyarok felvételének kérdése minden tekintetben elsőbbséget élvezett.
A svábok kitelepítésének mértéke azonban messze elmaradt a kormány által tervezettektől. 1946-ban közel 170.000, 1947-ben további 50.000 magyarországi német lett kitelepítve. Többnyire az amerikai zóna volt útjuk végállomása, de a kitelepítettek ötöde Németország szovjet zónájába került. További 340.000 Duna-menti svábot, akiknek a neve még a kitelepítendők listáján szerepelt, már nem sikerült kitelepíteni. Ennek egyik oka, hogy a szövetségesek már nem voltak hajlandóak további menekülteket az általuk megszállt zónákba felvenni, másrészt a magyar hatóságok is képtelennek bizonyultak a földosztás keretében végrehajtandó ki-és betelepítések hatékony koordinálására.
Bár a 84/1950-es Miniszteri Tanács Rendelet a Magyarországon maradt magyarországi németeket jogaikba visszahelyezte és biztosította számukra a jogegyenlőséget, valójában a mindennapokban a népcsoport tagja még évtizedekig hátrányos megkülönböztetésnek voltak kitéve.
