Diákcsere Pécs-München 2006

A mostani 7.a. 2006. májusában Münchenben volt. Amikor megérkeztünk, fogadóink vártak ránk az állomáson. A megérkezés után megismertük vendéglátóinkat és családjukat. A szervezőknek és a szülőknek nagyon sokrétű programot sikerült összeállítaniuk számunkra. Néhányat kiemelek a programból:
A müncheni kiránduláson sok érdekességet láttunk, voltunk például a belvárosban, amely szépségével mindenkit lenyűgözött. A harang színházat megtekintve elmehettünk körülnézni, sok érdekes dolog tárult a szemünk elé a "Marienplatzon". Ez egy gyönyörű hely! Mindenkinek nagyon tetszett. A templom is csodaszép kívülről is, meg persze belülről is. Nekem különösen a mennyezete tetszett. Következő állomásunk a "Deutsches Museum" volt.
Ebben a múzeumban olyan dolgokat tekinthettünk meg, amivel nem minden nap találkozik egy ember! Ebben a múzeumban volt egy repülőgép múzeum és egy hajó múzeum. Aki akarta, kipróbálhatta a kiállított tárgyakat!
Következő állomásunk a "Tierpark" volt! Ez a szó állatkertet jelent. Nos itt nagyon érdekes volt körültekinteni, mert néhány állat a szabadban futkosott és közülük sokat meg is simogathattunk. Több állat karámjába is bemehettünk, és így közelebbről is megszemlélhettük az állatokat. Ez mindenkinek nagyon tetszett. Ezen kívül láttunk fókákat, rozmárokat és még a fóka etetésnek a részesei voltunk. Ehhez a programhoz egy projektet is szerveztek vendéglátóink "Tierpark-Rally" címmel. Ezen a vetélkedőn nagyon sok érdekes dolgot tudhattunk meg az állatokról! Például, mit eszik, mit csinál a vadonban, hogyan tisztítja a kölykét és ezt a sok jó élményt csak sorolni lehet! Egyszóval csodálatos volt a Münchenben töltött idő.
Egy másik kirándulás alkalmával hajóztunk a "Starnberger Seen". Itt a hajókázás alatt beszélgettünk, néztük a csodaszép bajor tájat és persze rengeteget csúzdáztunk. Ez nagyon szupi volt! Mindenesetre örülnénk, ha lenne még ilyen csodálatos kirándulásunk!

A fotók itt megtekinthetők!

Weigert Philipp