Emlékezés a kommunizmus áldozataira

Emlékezés a kommunizmus áldozataira

Február 25-e emléknap. Ezen a napon kommunista diktatúrák áldozataira emlékezünk.

Világszerte - a Szovjetuniótól Kambodzsáig, Észak-Koreától Magyarországig - mintegy százmillió ember esett áldozatul a kommunizmusnak. Kelet-Közép-Európában az áldozatok  száma eléri az egy millió főt. Ennyien vesztették életüket éhínségben, kényszermunkatáborban, vagy kegyetlen kivégzés által. Jóval többre tehető azoknak a száma, akiket a diktatúra hétköznapi valósága testileg és lelkileg megnyomorított. A rendszer áldozata volt az is, akit vallattak és kínoztak, akit megbélyegeztek, akit kirekesztettek vagy börtönbe zártak, akit csoport- vagy vallási hovatartozása miatt üldöztek; mindenki, akit megfosztottak a szabad cselekvés és választás lehetőségétől. 

Esterházy Péter egy 2003-ban elhangzott előadásában így fogalmazott: „a nácik megígérték, hogy kiirtják az emberiség egy részét, és kiirtották az emberiség egy részét, ezzel szemben a kommunisták megígérték, hogy mindenki egyenlő lesz, és kiirtották az emberiség egy részét.”

A kommunista diktatúrák a XX. század történelmének legsötétebb, legtragikusabb rendszerei voltak. Az eszme, amely ezek hátteréűl szolgált, már a XIX. században megszületett. Kidolgozói Karl Marx és Friedrich Engels voltak. Kiteljesedni (vagy inkább beteljesedni) azonban a XX. században tudott, amikor képviselői hatalomra jutottak. Bizonyára sokak számára cseng ismerősen V.I.Uljanov vagy Josif Viszálionovcs Dzsugasvili, netán Lev Bronstein neve! Vagy mégsem? Talán azért, mert más néven ismerjük őket: Lenin, Sztálin és Trockij.

Mi a kommunizmus valójában? Marxizmus-leninizmus?, bolsevizmus?, sztálinizmus?, netán szocializmus? Zavar van a fejekben e fogalmak hallatán. Pedig ezek egymás szinonimái, ugyanaz, másképpen nevezve.

Az eszme egy ideális, mindenki számára boldogságot hozó, igazságos társadalom megteremtését fogalmazta meg. Ennek alátámasztására működött a propaganda-gépezet. Minden csodálatos, minden tökéletes, mindenki boldog és elégedett. A bölcs vezetők népüket szolgálják és mindent megtesznek azért, hogy a nép jólétben éljen. Ezért népük kimondhatatlanul hálás nekik, és háláját minden lehetséges módon ki is fejezi. Ezt az idilli képet sugallja magáról a kommunizmus.

Ám a valóság más! A bölcs vezetők valójában brutális tömeggyilkosok, akik bármire hajlandók hatalmuk megtartása érdekében! Terror, megfélemlítés, brutalitás, erőszak! Gulág-táborok ezrei, ahol milliók éltek(?) vagy inkább vegetáltak borzalmas körülmények között. Az ő munkájukból épült fel a szocializmus.

Hogy mekkora volt az áldozatok száma a mai Magyarországon? Csak becsülni lehet. Bizonyára többszázezer főről beszélhetünk. Gondoljunk a Rákosi-korszakra, az ÁVH által elkövetett brutális erőszakra!                                                                                    Magyarországon Rákosi Mátyást és sztálini típusú diktatúráját ugyan elsöpörte az 1956-os forradalom, de a rendszer tovább élt. A forradalmat szovjet katonai segítséggel vérbe fojtó Kádár János szörnyű bosszút állt. Nemcsak a forradalom vezetőit végeztette ki, hanem közel 400 civilt is.A Kádár-rendszer egészen a nyolcvanas évek végéig képes volt hatalmon maradni, köszönhetően a szovjet megszállásnak.

Mit hagyott ránk örökül a kommunizmus? Elmaradottságot, gazdasági csődöt, az értelmiség, a „másként gondolkodók” elnyomását, szellemi hanyatlást, a vallás és az egyházak üldözését, felbecsülhetetlen történelmi és kulturális értékek elpusztítását, egész népek és civilizációk megsemmisítését.

Még ma is vannak emberek, akik nem hajlandók lemondani arról az illúzióról, hogy ez az eszme jó és helyes, hogy Marx, Engels és Lenin jót akartak. Ám az elmúlt közel fél évszázad azt bizonyította, hogy a kommunista ideológia alapjaiban téves és gonosz: téves, amennyiben ellentmond az emberi természetnek, és gonosz, amennyiben az emberi természet legrosszabb hajlamaira épít.

Miért február 25-e az emléknap? 1947-ben ezen a napon tartóztatták le és hurcolták el a szovjet hatóságok jogellenesen Kovács Bélát, a Független Kisgazdapárt főtitkárát. A mentelmi jogától megfosztott Kovács Béla nyolc évet töltött börtönökben és munkatáborokban.

Az Országgyűlés 2000. június 13-ai határozatával február 25-ét a Kommunizmus Áldozatainak Emléknapjává nyilvánította.

Február 25-én emlékezzünk a több tízezer, családjától elválasztott és kényszermunkatáborba hurcolt honfitársunkra, a koholt vádak alapján mészárszékre küldött emberekre, az ellenállóként mártírhalált halt hősökre!

Azok, akik egykoron vállalták a döntésüket, és nemet mondtak a kommunista eszmére és gyakorlatra, példaképeink kell, hogy legyenek. Hajtsunk fejet előttük, egy szabad ország polgáraiként, még akkor is, ha a világ dolgairól másként vélekedünk is, mert a hazáról csak egyféleképp lehet: tisztelettel és szeretettel, hogy megmaradjon nekünk, valamennyiünknek                           

Miért kell emlékeznünk az áldozatokra? Azért, mert ahhoz, hogy a mai helyzetet megértsük, ismernünk kell a kommunizmus eszméjét és a diktatúrák természetét. 

Ne feledjük: A múltat megismerni, a múlttal szembenézni kötelességünk, mert csak így tudunk olyan jövőt építeni, amelyben sohasem lesz módja senkinek ilyen ordas eszmék nevében emberek millióit a halálba küldeni, vagy megnyomorítani!