Ünnepélyes szalagavató a KVI-ban
Ünnepélyes Szalagavató a KVI-ban
A Koch Valéria Iskolaközpontban december 13-án került sor az idei végzős gimnazistáink szalagavatójára. A szalag, amelyet a diákok a szívük fölé tűztek, az összetartozást, valamint az eddig közösen megtett, mostantól pedig az érettségi, majd az egyéni álmok felé vezető utat szimbolizálja. Az esemény nemcsak a tizenkettedikes diákok, hanem szüleik és tanáraik számára is meghatározó mérföldkő volt: a közös erőfeszítések és eredmények ünnepe.
A tizenegyedik évfolyam humorral fűszerezett, mégis megható búcsúbeszéddel tisztelgett a végzősök előtt, melyben kiemelték a tizenkettedikesek példamutató kitartását, emberi fejlődését és közösségformáló erejét. Ezt követően a végzős diákok szavakkal és fotók segítségével, osztályfőnökeik – Szigriszt Adrienn, Gubik András és Tóth-Rutsch Nóra – pedig szívhez szóló beszédeikkel tették felejthetetlenné az ünnepséget. – A csendes, félénk, visszahúzódó gyerekekből figyelmes, megbízható, célorientált fiatal felnőttek lettek, akik nem félnek a munkától, mindent megtesznek, hogy elérjék álmaikat, és azzá váljanak, amivé igazán szeretnének. Igazi varázslat történt e négy fal között. Egy ébredés, amire ti és én is csak büszkék lehetünk – emelte ki köszöntőjében Szigriszt Adrienn, a 12.A osztály osztályfőnöke. Hangsúlyozta: az elmúlt évek nem csupán a tantárgyi tudás megszerzéséről szóltak. Ezek az évek tanították meg a diákokat a felelősségvállalásra, a kitartásra és arra, hogy az együttműködés révén sokkal többre lehetnek képesek, mint egyénileg. Elmondta: meggyőződése, hogy a fiatalokat a kitartásuk és az elkötelezettségük vezeti el a sikerhez, és arra buzdította őket, hogy merjenek nagyot álmodni, lépjenek ki a komfortzónájukból, és ne féljenek kockázatot vállalni, mert ha szenvedéllyel és alázattal közelítik meg céljaikat, hiteles és beteljesült életű emberekké válhatnak.
Az ünnepség fénypontját a három végzős osztály egyedi táncprodukciói jelentették. Az est zárásaként a teljes évfolyam egy közös, elegáns keringőt mutatott be, amely méltóképpen fejezte ki a középiskolás életszakaszban gyökerező, de életre szóló összetartozást, a közös ünneplés örömét.
Büszkeséggel vezetjük át végzőseinket életük következő szakaszába, kívánva, hogy a szalagavató és a középiskolás évek emléke örökre elkísérje őket.
#kvipecs #ungarndeutsch



