Emlékezni kötelesség, megérteni lehetőség
„Emlékezni kötelesség, megérteni pedig lehetőség, hogy soha ne ismétlődhessenek meg a múlt szörnyűségei”
A 80 éve a Szovjetunióba elhurcolt baranyai németekre emlékeztek Pécsett
Koszorúzással egybekötött megemlékezést tartottak Pécsett november 25-én, a GULÁG-emléknapon. A baranyai megyeszékhelyről és környékéről a Szovjetunióba deportált németekről megemlékező eseményt a Magyarországi Németek Pécs-Baranyai Nemzetiségi Köre szervezte a Trischler Ferenc szobrászművész által készített elhurcolási emlékműhöz. Az ünnepségen a Koch Valéria Iskolaközpont gimnáziumának tanulói és tanárai működtek közre.
Az áldozatok emlékének megőrzése, a diktatúrák embertelenségére irányuló figyelemfelhívás és a történelmi igazság melletti kiállás volt a célja annak az emlékünnepségnek, amelynek keretében a magyarországi németek 20. századi tragikus eseménysorozatának egyik különösen súlyos megpróbáltatására, több ezer civilnek a második világháború végén a Szovjetunióban történt kényszermunkára hurcolására emlékeztek.
1944-1945 fordulóján a Pécsett és a város környékén élő németeket is összeterelték, majd – az ország más részeiben élőkhöz hasonlóan – tehervonatokkal a távoli Szovjetunióba szállították őket: nemcsak fiatal férfiakat, hanem nőket, időseket és még gyerekeket is. Napi 10-12 órás munkára kényszerítették őket, jellemzően ipari létesítményekben, bányákban, mezőgazdasági területeken, embertelen körülmények között. A rossz ellátás, a borzalmas lakhatási viszonyok, valamint az orvosi ellátás hiánya hatalmas szenvedést okozott az elhurcoltak számára, és mindezt tetézte a hideg, a kilátástalanság érzése, valamint a fizikai és lelki terror. Mindez együttesen számos áldozat életébe került. Akik pedig a megpróbáltatásokat túlélték és hazatértek, életük végéig viselik-viselték a szenvedés okozta sebeket.
Fontos, hogy emlékezzünk ezekre a történetekre, és tisztelettel adózzunk azoknak, akik szenvedéseik ellenére megőrizték emberségüket. Ily módon nemcsak a múlt sebeit gyógyíthatjuk, hanem a jövő generációi számára is példát mutathatunk összefogásról és kitartásról – vélte az a néhány tucat megemlékező, aki először Englenderné Hock Ibolya gondolatait hallgathatta meg dr. Márkus Beáta történész tolmácsolásában. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzatának elnöke nem tudott részt venni a megemlékezésen, de írásban megküldött beszédében kiemelte: fontosnak tartja hangsúlyozni a hazai német közösség kitartását és harcát a jövőért. Elmondta, számára november 25-e emléknapként tízezrekről szól, köztük a saját nagyanyjáról, Krämer Annáról, aki három évig szenvedett a kruseviljei lágerben: – Máig hallom a hangját. Mindig megszidott minket, ha valamit nem akartunk megenni: „megennétek, ha Oroszországban lettetek volna“. Ez a nagymamám számomra a származásért való kiállás példaképe, aki a büntetések ellenére nem adta fel az identitását. Gyakran mondta, amikor tilos volt az anyanyelvünket használni, hogy „rosszabb úgysem történhet velünk, mint az oroszországi évek, úgyhogy az unokáimmal juszt is németül beszélek“. Ennek a dacnak köszönhetem, hogy a frank tájszólás lett az anyanyelvem.
Számos magyarországi német településen sok-sok személyes történetet jegyeztek fel az elhurcolást elszenvedettek elbeszélései alapján; a megemlékezésen ezek közül idéztek néhányat a Koch Valéria Iskolaközpont 11. osztályos tanulói, történelmi kontextusba helyezve azokat. A Magyarországi Németek Országos Önkormányzata által fenntartott pécsi oktatási központ zenekara és énekkara előadásával méltó keretet adott a csendes megemlékező eseménynek. Amreinné Pesti Ágnes, az oktatási központ főigazgatója, aki több kollégájával együtt maga is a kis kórus tagjaként, gyertyával a kezében vett részt a rendezvényen, azt mondja, egy magyarországi német profilú gimnázium diákjaiban egy-egy ilyen eseményen nemcsak a történelmi tudást mélyíti el, hanem érzelmi intelligenciájukat és empátiájukat is fejleszti: – Az ilyen megemlékezések rámutatnak a történelem súlyos kérdéseire, arra tanítva a fiatal generációt, hogy értékeljék a békét és a szabadságot. A közösségi élmény erősíti a diákok identitását és kulturális kötődését, és eközben megérthetik őseik szenvedésének valódi mértékét. A megemlékezés hozzájárul ahhoz, hogy a diákok felelős, tudatos állampolgárokká váljanak, akik értik a múlt hatását a jelenre és jövőre. Emlékezni kötelesség, megérteni pedig lehetőség, hogy soha ne ismétlődhessenek meg a múlt szörnyűségei.
Deutsch
