Obertauerni német nyelvtábor
sze, 2024-10-09 19:38
Autóval érkeztünk meg Obertauernbe, a táborba, ahol két hetet tölthettünk egy csodálatos síparadicsomban. A szobatársaink a világ összes pontjáról érkeztek (Anglia, Lengyelország, Dél-Korea, Írország). Nagyon sok programunk volt, de minden nap kaptunk másfél óra szünetet, amit ők Happy Time-nak hívtak. Naponta raktak ki a szálláson programtáblázatot, vicces képekkel vagy szöveggel, hogy egy kicsit feldobják a napunkat.
Az első nap beosztottak minket német tudás szerint csoportokba, ahol játékosan tanultunk németül. A tanárok nagyon jófejek voltak, többen közülük még egyetemi tanulmányaikat végezték. Minden nap reggeli után ebédig tanórákon vettünk részt, ebéd után projekt órák voltak. Itt a fenntartható fejlődés volt a fő téma és ezt dolgoztuk fel, ami alapján videót, prezentációt vagy játékot kellett összeállítani.
Nagyon sok programunk volt, a tábor területén kívül is, mint strand, városnézés, kirándulás. Voltunk a Helbrunni kastélyban is, ami nagyon szép és érdekes volt. Minden programot nagyon élveztünk. Az egész táborban 114 diák volt, ezért nehéz volt az utaztatás és 2 nagy busz kellet ahhoz, hogy elférjünk. Párszor valaki eltűnt, de mindig megkerültek.
Nagyon köszönjük a lehetőséget, hogy eljuthattunk Ausztriába, ahol gyakorolhattuk a német nyelvet és fejleszthettük beszédstílusunkat.
Lázár Hédi 11.c
Simon Viktória 11.b