Filmvetítés - 'Tiszta sváb'

Tisztelt Szülők!

Filmvetítésre invitáljuk Önöket. A magyarországi németek elűzetésére és elhurcolására ebben a tanévben a Tiszta sváb című film vetítésével emlékezünk.
Néhány évvel ezelőtt a gimnazistákkal megnéztük a filmet, ami nagy hatással volt diákokra és tanárokra egyaránt. Sokan sajnálkoztak, hogy nem tudták megnézni az alkotást. Ezért úgy döntöttünk, hogy 2024. január 17-ére (szerdára) az Uránia moziba megszervezzük az újabb vetítést, ezúttal nem csak a tanulók, hanem a szülők számára is.

A filmet ajánljuk:
-    mindenkinek, aki magáénak érzi a magyarországi németek kultúráját,
-    mindenkinek, aki rendelkezik némi információval, de szeretné ezeket rendszerezni,
-    mindenkinek, aki még csak keveset tud a „svábokról”, és szeretné jobban megismerni történelmüket, sorsukat.

A film fiatalok bevonásával olyan idős embereket mutat be, akik még élő szemtanúi a 20. század eseményeinek. Reméljük, hogy sokan eljönnek és megtöltjük a 327 férőhelyes termet.
A vetítésre a film rendezője, Sós Ágnes is vendégünk lesz.

A 8-10. évfolyam tanulói 13:00 órai kezdettel nézik meg ingyenesen a filmet. A szülőknek, nagyszülőknek, családtagoknak, barátoknak szóló vetítés 16:30 órakor kezdődik. A belépő ára 1500 Ft/fő.

Az esti előadásra az Uránia mozi oldalalán, az alábbi linken tudnak jegyet vásárolni:

https://kultik.hu/ui/event/637adc64fcd9920a999e7b40948e8284?lang=hu

Néhány információ:

A film magyar nyelvű.
Helyszín: Kultik Pécs - Uránia Mozi
Időpont: 2024. január 17., szerda 16:30 óra

Leírás a filmről: Feltáratlan titkok, sérelmek, félelmek. A történelemnek része vagy, mégis, a tankönyvekből és a „fejekből” hiányzik a sorsod. Ugyan miért? – a kérdés arra indít néhány huszonéves fiatalt, hogy nagyszüleik - dédszüleik múltja után kutakodni kezdjenek. Ahogyan tér és időutazásuk során az unokák felderítik a történelem számukra eddig ismeretlen tényeit, egészen pontosan a magyarországi németség történetét, egyre nyilvánvalóbbá válik számukra az elhallgatás veszélye: az, hogy a félelem félelmet, a gyűlölet gyűlöletet táplál. A fiatalok személyes életét fokozatosan átszövi az identitáskereséssel induló majd a „részükké váló” múlt.
Sós Ágnes Budapesten született, nemzetközi filmes körökben elismert rendező, saját dokumentumfilmjeinek producere, operatőre, forgatókönyvírója is. 1991. óta mintegy 20 hosszabb és ugyanennyi rövidebb dokumentumfilmet készített. Többször nyert fesztiváldíjakat hazájában és külföldön. Az HBO gyártásában készült „Láthatatlan húrok” c. filmjét 2011-ben a Magyar Filmszemle fődíjával, a magyar filmkritikusok díjával, valamint számos külföldi fesztiválmeghívással és díjjal jutalmazták. Szerelempatak c. filmje (2014.) a világ több mint 30 fesztiválján számos díjat nyert, világszerte mozik és Tv-csatornák sugározzák. A 2020-ban bemutatott Isteni kéz c. filmet, amelynek kreatív producere és forgatókönyvírója, László Barna rendező-operatőrrel készítette. 2022-ben bemutatott Tiszta sváb c. filmjét ifj. Petróczy Andrással közösen készítette. Sós Ágnes a 2014. óta évente megrendezésre kerülő Budapest International Documentary Festival társalapítója és igazgatója.

Nézzék meg a filmet, érdemes!

Hertrich Ágnes                                       Amreinné Pesti Ágnes
iskolai intézményegység-vezető             intézményvezető