Élt egyszer egy ember,
Neve vala Mátyás,
Haja, mint a tenger,
Szíve csupa áldás.

Magyarország fejét,
Nagyon szerették,
Igazsága miatt
Nagyon megkedvelték.

Hadvezér volt Mátyás
Hős csapata élén,
Vereséget szenved,
Az ellenség Délen.

Apja vala néki,
Jó Hunyadi János,
Anyja vala néki,
Hunyadi Erzsébet.

Igazságos úton
Minden bajt megoldott,
Furfangos eszével
Sok csalót elfogott.

Sokfelől támadták
Jó Mátyás országát,
De nem hátrált tőle,
Megvédte hazáját.

Szerette népét,
Nagyon is szerette!
Tisztelte vezérét,
A nép lelkendezve.

Feldíszített, ékes
Budai palota,
Udvarában ezer
Vérbeli katona.

Börtönbe is volt ő
Prága városában,
Ám bízott anyjában,
Segítő társában.

Nem szerette Mátyás,
A hazug zsarnokot,
Lecsukatta őket,
Megölette őket.

Erős volt a sereg,
Bőven fegyverkezve,
Csata vagy vadászat
Kezdetét vehette.

De a végén mégis,
Kiszabadult onnan,
Az anyjában bízott,
Ki segít a bajban.

Járta ő országát
Paraszti gúnyában,
Menekült, meghátrált
A zsarnok kínjában.

Indult hát a sereg
Gyorsan vadászatra,
Sok állatot fogtak,
Indultak a kanra.

Versek, mesék, mondák
Őrizték meg Mátyást,
De még ma is sokan
Mesélik és mondják.

Félt tőle a zsarnok,

Rabló, gonosz ember,
Bíró és kocsmáros,
Mind, ki gonosz ember!

A vadat már éppen
Elejtették volna,
Esteledett, így hát
Elindultak haza.

Szegény ember ma is
Emlegeti Mátyást,
Jósága és esze
Érdemli az áldást.

Szegény parasztember
Ne fusson előle,
Kedves velük szemben,
Aranyt kaphat tőle.

Csatában is vett részt
Ez a nagy hadsereg,
Karddal és lándzsával
Mindent szertevertek.

Magyarország népe
Szeretettel néz rá,
Mint hű királyra,
Úgy emlékszik őrá.

Szegény embereknek
Ő volt támasza,
Életük házának,
Örökös vigasza.

Üttek, rúgtak, vágtak,
Amit csak lehetett,
Ember is volt elég,
Amennyi csak kellett.

Magyarország kicsi,
De nagy volt királya,
Ma is emlegetik:
"Rossz volt halála!"