Szabados Judit, Bessenyei Péter, Schmidt Péter (6.B) - Géza fejedelem udvarában

A magyar történelmi hagyományok szerint István király Esztergomban született 969-ben. Bizonyosat nem tudunk róla, csak azt, hogy gyermekkorában Vajknak hívták. Anyja Sarolt - az erdélyi gyula lánya -, apja Géza fejedelem.
Géza fejedelem bejelentette megtérési szándékát a német-római császárnak, és azt kívánta, hogy népével együttminél hamarabb a római katolikus egyház hűséges tagja lehessen. I. Ottó császár örömmel küldte el a passaui egyház fejét templomi ajándékokkal, sok térítő-szerzetes és lovag kíséretében Géza udvarába.

Vajk megkeresztelése

A sok hűséges és istenfélő hittérítő között volt léhűtő, mindenre elszánt semmittevő is, mint mi. Mi - Bese, Solt és Súr lovagok - is ebben az időben érkeztünk, nem éppen jó szándékkal.
-Solt lovag, mikor lesz a keresztelő?
-Nem tudom, mert Géza fejedelem egyenlőre az udvari embereket keresztelteti meg. Hallottátok, hogy Géza fejedelem beteg?
- Solt lovag, hol hallottad ezt?
- Az egyik szálláson hallgattam ki két hittérítő beszélgetését. Azt is hallottam, hogy Géza álmot látott. Álmában fehér ruhás ifjú állott meg előtte, és azt mondta neki, hogy az államalapítási munkák elvégzése a fiára, Istvánra marad, mert Isten így akarja. Hamarosan lelki követ fog érkezni az országba. Őt kell felkérni a fiú nevelésére.
- Vajon ki lesz a követ?
- Jó lenne elsőnek megtudni, ki fog érkezni, mert a jutalom biztos nem maradna el!
- Gyerünk a határra!
Nekünk sikerült elsőként találkozni a püspökkel, Adalberttel, aki Magyarországra jött. Mi vittük Géza elé.
- Köszönöm nektek, jó lovagok, hogy elkísértétek Isten szolgáját hozzám. Jutalmul fegyvereket és leggyorsabb lovaimat kapjátok! Te pedig, jó püspök tedd, amit Isten elrendelt, kereszteld meg fiamat és neveld őt fel!
A kis Vajk a keresztségben Krisztus elő vértanújának nevét, az István nevet kapta. Mi is részt vettünk az eseményen:
- Géza fejedelem mindent megtett, hogy a keresztelő emlékezetes maradjon.
- Vajon István eleget fog tenni apja elvárásainak?
- Úgy néztem a keresztelőn, hogy igen értelmes és figyelmes gyermek!
- Valóban, nekem is úgy tűnt! A püspök eszményi keresztény királyt fog nevelni a fiúból.
- Ha igazak a híresztelések, hogy Géza fejedelem beteg, sietnie kell a neveléssel!
- Azt is beszélik, hogy Istvánt a testőrség kiválasztott tagjai képezik ki a hadak vezetésére alkalmas hadúrnak, vezérnek.
- Adalbert pedig arra neveli Istvánt, hogy becsülje meg embertársait. Ezzel segíti őt, hogy feladatát majd megfelelően ellássa.
- Mit gondolsz Súr lovag, tényleg a püspök fogja nevelni, és nem a segítői?
- Jól van, fejezzük be a vitát! Mennem kell jó lovagok, mert magához hívott közvitéz! Tudjátok az, aki életben maradt Augsburgnál.
- És a többi hat?
- Csak ez az egy szeretné elmesélni a csata történetét.

Találkozás egy gyászmagyarral, aki ott volt Augsburgban

Solt lovag tehát elment a keresztelő helyszínéről.
Miután visszaért, kíváncsian kértük őt, mesélje el a gyászmagyar történetét.
Solt lovag tehát elkezdte:
- "Mi magyarok már a honfoglalás előtt is többször vezettünk hadjáratokat a szomszédos földművelő népek ellen. Kezdeti sikereink ellenére az ellenség hamar kiismerte harcmodorunkat. Augsburgnál csatát nyertek ellenünk (995-ben). Itt elfogták Lehelt és Bulcsút is" - mondta nekem a gyászmagyar. Olyan siralmas látványt nyújtott az az ember!
- Folytasd már!
- Jó, jó! " a Csata végeztével - mondta nekem a férfi - kapitányainkat, Lehelt és Bulcsút, Ottó császár elé vezették. Lehel ekkor kürtjével homlokon vágta a császárt, aki elájult az ütéstől. Később persze megtudtuk, hogy meg is halt. Minden összezavarodott, majd az életben maradtakat Regensburgba szállították. Ott a vezéreket kivégezték. Bár ezt tették volna velem is, hiszen ki lettem utasítva hazámból, elvették nevem, családom, a boldogságom. S most így járok megcsonkítva, mezítláb koldulni, és éneklem a gyászdalokat a nagy szerencsétlenségről."
Eddig tartott a beszámoló. Ezek után magunkba roskadva gondolkoztunk az elhangzottakon.
- Milyen kár, hogy véget érnek a kalandozások! Mennyi kincset szerezhettünk volna, milyen gazdagságra tehettünk volna szert!?
Amint a lovagok rebesgették, Géza hamar meghalt.
997-ben István elfoglalta apja fejedelmi székét. Pogány nagybátyja, Koppány, a szeniortusi trónöröklés jogán a trónt és a levirátus jogszokás szerint Géza özvegyét feleségül követelte magának, és haddal támadt a fejedelemné várára, Veszprémre.

Koppány legyőzése és felnégyelése

Mi természetesen István mellé álltunk, és más harcosokkal együtt igyekeztünk István hadseregébe. A táborról elég annyi, hogy ott több német nyelv kelepelt, mint magyar szó hallatszott. Ezek a németek rettentő sokat ettek és ittak, de állítólag átkozott jó harcosok voltak. A módosabb lovagoknak míves drágaköves, aranyozott fegyvere nagyobb vagyont megért. Latin szóból is elég hangzott. A papok furcsa vallásmagyarázataikkal térítették a még pogányokat.
Észrevettük, hogy István királynak kételyei támadtak a csatával szemben. Tudtuk, hogy Koppány Géza fejedelem halála előtt lemondott a trónról István javára, de nem tartotta be szavát. István félt népe lemészárlásától, mert hívő katolikus volt, de anyja - aki katolikusnak vallotta magát - lebeszélte fiát a csata feladásáról.
- Mi csak fel akartuk vidítani a fejedelmet, ő meg csak úgy kidobott minket!
- Álljunk Koppány szolgálatába; ajánljuk fel szolgálatainkat neki!
- Gyerünk!
Koppány udvarában sem volt jobb a helyzet, mint Istvánéban, mert ő is tépelődött.
- Látjátok, hogy nem velejéig romlott ez a Koppány!
- Persze, csak István hívei mondják, hogy pogány, pedig felvette a keleti kereszténységet, a bizáncit.
- És nem akarja, hogy Árpád vére folyjon!
- Hallottátok, hogy a táborban százezer magyar katona van?
- Nem tetszik nekem, hogy "pogány magyarok ura", ahogy Koppányt nevezik, egyre idegesebb.
- Őszintén megvallva, nem szeretném a csatában otthagyni a fogamat!
- Hát én sem vágyom erre! Maradjunk csak háttérben; innen szemléljük a csatát! Majd a végén a győztes oldalhoz csatlakozunk.
István német páncélosai legyőzték Koppány magyar "husángosait" és Koppányt is! Egyértelműen István győzött. Aztán ünnep kezdődött. Mindenki a vagyont akarta, hogy a harcosok között osszák szét a vagyont. A papok azt akarták, hogy Rómának adják. A németek arra célozgattak, hogy bármikor segítenek, ha nekik is jut az örökségből. Koppány testét elrettentésként felnégyelték. A hóhér által felnégyelt testet ostorpattogás kísérte végig a csatamezőn. Koppány lánya szerette volna eltemetni apját, de Géza özvegye nem engedte. Koppány testének egy darabját Gyulának küldték elrettentésül, és ugyanezen okból a többi darabot három várra tűzték. Veszprém, Győr, Fehérvár és Gyulafehérvár kapuján volt kiszögelve a test, hogy például szolgáljon minden árulónak!

A koronázási ünnepség

Nagyra becsült Bese lovag!

Elvárlak birtokomra vadászatra, borkóstolóra és lovagi tornára ez év tavaszára, Gyümölcsoltó Boldogasszony havának 10. napjára.
Eme meghívást küldtem Solt lovagnak is.

Súr lovag

A viszontlátás után beszélgetni kezdtünk.
- Nagyon megijedtem Koppány felnégyelésekor!
- Biztosak vagytok benne, hogy István nem sejt semmit árulásunkról?
- Ki tudja? Az lenne a legbiztosabb, ha visszamennénk!
- Hát legyen!
Nem csak mi igyekeztünk István királyhoz, hanem a törzsfők és hatalmas nemzetségfők egy része is ijedten járult Esztergomba, s aki eddig nem hajtotta a fejét a kereszt alá, most megkeresztelkedett, kereszténnyé lett, megfogadván, hogy népe között is tiltani fogja a pogányságot.
A legfőbb hatalmat jelentő nagyfejedelem cím a múltból maradt, és István nem szerette így nevezni magát. István csak akkor lett Magyarország királya, amikor a törzsek földjeit állammá szervezett országgá változtatta, és egyedüli úrnak tudhatta magát. Ezt tudták Európa hatalmasai is. Elérkezett az idő, hogy a nyugati Európa tudomásul vegye a magyar állam megszületését.
István tehette volna, hogy Németországban és Itália északi felében legfőbb úrként uralkodó császárral véteti tudomásul királyi voltát, és tőle kér koronát. A korona volt akkor is és még sokáig a jelképe a királyi hatalomnak. István azonban független akart maradni a császártól, ezért a nyugati kereszténység fejétől, a római pápától akart koronát kérni. Amikor közeledett az ezredik esztendő, elküldötte követét, élén az okos Asztrikkal, hogy értsen szót a pápával, ismerje el a pápa István királyságát, küldjön koronát.
Miután Bese, Solt és Súr lovagok visszaérkeztünk István udvarába és megbizonyosodtunk arról, hogy árulásunkról senki sem sejt semmit, lovagtársainkat kezdtük el faggatni az udvarban történtekről.
Hannes lovag tájékoztatott minket, hogy a koronát már elhozták az országba.
Elsőként akartunk a koronát a hozókkal találkozni, így eléjük lovagoltunk.
- Jönnek! Jönnek!
Nagy nyüzsgés támadt az udvarban. A II. Szilveszter pápa által adományozott koronát István már nagyon várta.
A pápa gyönyörű, zárt koronát küldött, ezzel is jelezvén, hogy István nem hűbérese a császárnak. Ezután mindenkit behívtak a koronázási terembe és meggyújtották a fáklyákat és gyertyákat. Megkezdődött a ceremónia. A teremben úgy helyezkedtünk el, hogy mindent lássunk.
Domonkos így szólt:
- Akarod-é a szent hitedet megtartani?
- Akarom.
- Akarod-é az Isten által neked átengedett országot kormányozni, és mindenkor megvédelmezni?
- Akarom - válaszolta másodszor is István.
A főpap most a körülállókhoz fordult.
- Akarjátok-é alávetni magatokat ennek a fejedelemnek?
- Akarjuk!
- Akarjátok-é parancsolatainak engedelmeskedni?
- Akarunk!
- Áldd meg, Uram, ezt a királyunkat! - imádkozott az érsek.
Íme királlyá kenlek téged e szent olajjal az Atya, Fiú és Szentlélek nevében - azzal olajba mártott ujjaival végigsimított István fején, mellén, vállán és két karján. Utána a pápa által küldött felségjelvények közül a kardot nyújtotta át.
- Övezd fel kardodat, hogy ezáltal az igazság hatalmát gyakorold! Az igazságtalanságot megtorlatlanul ne hagyd! Az erényt mindenkor győzelemre vidd! Az özvegyeket és az árvákat kegyesen oltalmazd, hogy mint híres igazságtevő, a világ megváltójával vég nélkül uralkodni képes légy!
Most a királyi méltóságot jelképező gyűrű következett, majd a bírói pálcát és a királyi jogart nyújtotta át a főpap.
- Vedd az erény és az igazságosság vesszejét!
Eljött a legünnepélyesebb pillanat. Az érsek felemelte a koronát. A templomban mindenki felállt, és dermedt figyelemmel kísérték a főpap mozdulatát, amint ráhelyezte a koronát az első magyar király fejére.
- Fogadd az ország koronáját! Légy továbbra is Krisztus egyházának bátor védelmezője, valamint az Isten által neked adott országnak üdvös kormányzója. Királyságod koronáját, melyhez apostolok és minden szentek nevében adott áldásunk által jutottál, tekintsd szentnek. Váljék minden időkben országod örökös jelképévé!
- Ámen - mondotta István.
- Ámen - visszhangozta a nép, mialatt megkondultak a harangok.
- Gyerünk lovagok, üdvözöljük királyunkat! - szóltam.

A palást elkészítése a veszprémvölgyi kolostorban

A veszprémvölgyi kolostorba való megérkezésünk után megkérdeztük az őrt, hogy merre van Gizella királyné. Nem akaródzott neki a válaszadás, ezért egy dénárt nyomtunk kezébe, mire megeredt a nyelve.
- A szobájában!
Gizella királynő szobája előtt két őr állt. Hogy bejussunk, két garast kellett feláldoznunk. Mikor beléptünk, Gizella az asztalánál ült és olvasott. Illedelmesen köszöntöttük és bemutatkoztunk.
- Jó lovagok, Uram már üzent, hogy itt kívántok megszállni. Három szoba van készítve nektek a pihenésre!
- Köszönjük királyné a hozzánk való kedvességet!
Miután elfoglaltuk szobáinkat, nyugovóra tértünk. Egyre az járt a fejünkben, hogy milyen asszony is Gizella. Amikor István felesége lett, még gyerekleány a bajor hercegkisasszony, talán még 11 esztendős sem volt. Istvánt az első pillanatban megszerette, és ez az érzés kölcsönös volt. Az asszonnyá érett királyné egyszerű volt, és nagyon igyekezett, hogy vállalt kötelességeit teljesítse. Az épülő székesfehérvári Boldogasszony bazilikát gazdagon megajándékozta aranyból készült és drágakövekkel díszített liturgikus edényekkel, valamint művészi kivitelezésű ékszerekkel. Azt írta róla a Képes Krónika:
"Keiska királyné is, amikor valamelyik hungáriai egyházhoz érkezett, maga elé hozatta az Isten házában lévő összes felszerelési tárgyakat, s minden évben kijavított minden javításra valót, vásznat és bársonyt egyaránt". Nem valószínűtlen, hogy tényleg ő maga is kézbe vette a varrótűt, és toldozta-foltozta az istentiszteleti ruhákat.
Gondolataink elkalandoztak és álommá váltak. Másnap azonban korán kellett kelnünk, hogy elkísérhessük Gizellát a koronázási palást készítésének helyére, egy varrószobába.
Mikor a királynéval beléptünk a terembe, már előkészítették az apácák a bizánci selyemből készülő palástnak valót.
- Milyen lesz, ha elkészül? - kérdezte Bese lovag egy apácától.
- Legfelül Istent ábrázoljuk két kéz formájában, amely előtt egy szent kereszt lesz. A ruha központjában a Világbíró Krisztus angyalok, illetve Mária és Szent János apostol között. Az alatta lévő sávban valamennyi próféta sorakozik. A legalsó sávban egykori mise könyörgésében felsorolt szentek és mártírok sorakoznak koronával, lándzsával és országalmával, tehát királyi jelvényekkel. Köztük ábrázoljuk a miseruha készíttetőit, Istvánt és Gizellát. Mindketten koronát viselnek, Gizella egy általa alapított templom modelljét, férje pedig lándzsát és országalmát tart a kezében. Közöttük pedig Imre herceg mellképe látható.
- Ugye lovagok, milyen csodálatos lesz ez az aranyszálas hímzésű palást?
És mennyit érhet?! - gondolkodtam, és észre se vettem, hogy közben Gizella királyné is leült a hímzők közé, és maga is munkába kezdett.
A palást megtekintése után szétszéledtünk és megtekintettük a környéket.
- Gyertek lovagok, Gizella rossz hangulatban van! - hallottuk valakinek a hangját visszaérkezésünk után.
- Mi baj, jó királyné?
- Uram, a király azt üzente, hogy pogánylázadások törtek ki országunkban, s kellene egy pár hű lovag, aki megbünteti, és észre térítené az embereket!
- Mi szívesen vállalkoznánk erre - szóltunk egyszerre, és eközben mindhárman a jutalomra gondoltunk.

Udvarházról udvarházra és a királyi birtokon

Azt a parancsot kaptuk még, hogy István király törvényeit ismertessük, és végre is hajtsuk ezeket. Tehát elkezdtük munkánkat.
Legelőször egy olyan faluba mentünk, ahol tudtuk, hogy van már templom. Vár azért kellett, mert ott lakott az ispán. Minden vármegyében egy ispán volt. Megszállni egy udvarházban tudtunk, ami egyszerű, tiszta ház volt. Amolyan módosabb parasztok lakták: az ember, a felesége, öt gyerek, három pásztor és két tűzőrző. Az öt gyerekből három kicsi lány, egy kisfiú és egy bivalyerős kamasz volt. Este lefekvéskor hallottuk, hogy a lányok pogány énekeket énekelnek. Gyorsan felöltöztünk, hogy az ispán elé visszük a dolgot, de a gazdával meg tudtunk egyezni, visszafizette a szállásunk árát. Elégedetten feküdtünk vissza pihenni, mikor reggel hatalmas ricsajra ébredtünk, melyet a gyerekek hallattak.
Felöltöztünk és elindultunk misére.
A szertartás után körülnéztünk a vásárban. Volt ott minden: só, bőr, fegyver, kerti szerszámok. Nagyon tetszett a nyüzsgés, a cserék nyélbe ütése. Volt ott kovács, aki kardokat és más eszközöket készített. Rögtön odamentünk hozzá, hiszen István király megtiltotta a Dominika napi megerőltető munkát a 8. törvényben:
"Ha valamely pap, vagy ispán, avagy más hívő személy valakit ökrökkel lát dolgozni, vegyék el tőle ökrét és adják a jobbágyoknak elfogyasztásra, ha pedig lovakkal dolgozik, vegyék el tőle a lovat, amit gazdája, ha akarja, ökrökkel megválthat, és az ökröt egyék meg, ahogy mondottuk. Ha pedig valaki más szerszámokkal dolgozik, vegyék el tőle a szerszámokat és ruháit, amelyeket - ha akarja -, bőrével megválthat."
Odamentünk a kovácshoz és felajánlottuk, hogy nem visszük el az ispánhoz, ha ad nekünk pénzt, vagy fegyvert. Mivel egyiket sem tette, így az ispán elé vittük.

Bíráskodott az ispán

Mikor beértünk a várba, egy katona fogadott minket.
- Vezess minket az ispánhoz!
Mikor beléptünk az ispán szobájába, térdre kényszerítettük a mestert.
- Mi tett ez az ember?
- Dolgozni merészelt a vásárban!
- Mit dolgozott?
- Kovácsolt. Azonnal meg kell büntetni!
Az ispán behívta az ítéletvégrehajtókat és elmondta a kovács bűneit.
- Dominika napján dolgozott, ezért a 8. törvény értelmében kell eljárni ellene!
A piactérre vitték a kovácsot, és a verőpadra fektették. Az emberek köré gyűltek, és megvető szavakat kiáltottak. Miután megkapta méltó jutalmát, mi is kértük a miénket.
- Jól van, lovagok, megkapjátok jutalmatokat, itt van a pénz, de most már menjetek, mert dolgom van!
Több vármegyében és faluban jártunk, sok helyen sikerült pénzt kiszednünk az emberekből, és közben István törvényeit ismertettük.
- Siessünk, nézzük meg mi is!
Gyorsan gyászruhát öltöttünk és lesiettünk a bazilikába.
- Hé, te fiú! - szólítottam meg az egyik gyászolót.

Így hal meg Imre herceg

- Solt lovag, Bese lovag! Képzeljétek mit hallottam! Meghalt Imre, a kiskirály!
- Micsoda, mit beszélsz?
- Igen, nézzétek a tömeget, mind a bazilika felé tódul!
- Igen, Uram?!
- Mondd, mi ez a nagy zsivaj?
- Hát nem tudják; no hát jöjjenek, én majd mindent elmesélek. Szerencséjük van, hiszen én végig ott voltam a vadászatnál és a csodánál is!
- Vadászatnál?! Csodánál?!
- Igen, azt rebesgetik, egy vadkan ölte meg Imrét. Ezt mondták a vadászok. Szúrt sebe volt, de mire odaértek, már meghalt. Már körülhordták a tetemet a bazilika körül. Az emberek azért állnak itt, mert látni akarják, és búcsúzni akarnak a hercegtől!
- És mi volt a csoda? - kérdeztük.
- Az a koldus tudja, aki itt szokott koldulni, az a béna kezű, Gyula, vagy mi a neve!
- Tudom, tudom, mondja már tovább.
- Szóval, az is itt búcsúzkodott a halottól, imádkozott hozzá. Egyszer csak egy percre megállt, kezét a magasba emelte és így kiáltozott:
"Meggyógyultam, meggyógyultam! A király most sem hagyta el népét!" És erre a koldus becsődítette a beteg embereket!
- Ez tényleg igazi csoda! - szólt mellettem Súr lovag.
- Azt is mondogatják, hogy a jó kis királyt szentté fogják avatni!
- Szentté?!
- Igen, legalábbis ezt mondta egy asszony.
- Köszönjük neked fiú a beszámolót! Nesze, tedd el a pénzt!
- Na, mi a véleményetek a hallottakról?
- Nekem az, ha Imre feleségének, Ilonának nincs születendő gyermeke, a hatalom új pogány kézbe kerül.
- Igen, úgy tudom, Imre mindig hű maradt Istenhez, nem lesz utódja.
- Tehát ezután a pogány hit fog uralkodni. Nekünk pedig már nincs maradásunk, nem jön pénz a házhoz.
- De a pogányoknál igen! Ha áttérünk a pogány hitre, már több jutalomra számíthatunk! Na gyertek, menjünk, most új élet kezdődik!

Felhasznált irodalom:
Korona és kard (Móra 1965.)
Varga Domokos: Mogyeriektől Mohácsig/A magyarság története 1526-ig/
Az államalapító (Zrínyi 1988.)

Millenniumi tabló 2000