|
|
|
|
|
|
|
|
|
|
Kedves 12.A. osztály!
Furcsa, hogy a
12-eseknek szólítalak Benneteket, nálam a
11-esnél megállt a mutató. 3 évet
töltöttünk el, mint osztály és
osztályfőnök (és többekkel ennél még
sokkal többet, mint diák és tanár).
Ez
az együtt töltött 3 év számtalan esemény
szemtanúja volt, mégis ez az utóbbi hat hónap
legalább annyi változást és újdonságot
hozott mindannyiunk életébe. Mindig a legfrissebb
élmények tűnnek a legmeghatározóbbnak ?
hogy angol nyelvészeti definícióval és
terminológiával éljek ŕ
a közeli múltnak hatása van a jelenre. (Ez a
"present perfect" filozófiája - csak
mellékesen jegyzem meg.)
Igen, szokásomhoz híven
megint kicsit elvont vagyok - és leszek. Nem tudok egyszerűen
a kirándulásokról, órákról
és vizsgákról beszélni. Amikor azon
gondolkodtam, hogy mit fogok mondani ezen a bizonyos estén,
nekem egyből az idő, az idő, mint szubjektív paradigma jutott
eszembe. Számotokra sem ismeretken ez a fogalom, hiszen a
szubjektív idő az irodalom, filozófia, pszichológia
és számos más tudomány kedvelt kérdése,
és ennek ellenére általunk is gyakran tapasztalt
jelenség.
De ennél is komolyabbra fordítva a
szót: Biztosan többet ültök most itt ünnepi
ruhában és azt kívánjátok, bárcsak
még harmadikosok, vagy még inkább másodikosok
lennénk, gond nélkül, nagyobb tétek nélkül
- és szeretnétek elodázni a felnőtté
válást. Mások viszont siettetnék az időt.
Ha már egyszer itt vagyunk - gondolják - akkor minél
előbb legyünk túl ezen az éven, a
megpróbáltatásokon és vágjunk bele
az, úgymond igazi életbe!
Nem tudom, hányan
vannak azonban azok, akik teljes mértékben elfogadják
a helyzetet, nem sietnek, nem odáznak, át tudják
engedni magukat a jelen varázsának. Ez talán a
legnehezebb mindannyiunk számára, hogy élvezni
tudjuk a várva várt pillanatot, hogy az ünnepek
igazi ünnepek legyenek. Ünnepelni nem könnyű, sokszor
inkább a készülődésre és várakozásra
emlékszünk vissza szívesebben, nem magára
az ünnepre. Ez persze jó, de még jobb lenne, ha
hagynánk, hogy az ünnep pillanata boldog, s
megismételhetetlen érzésként
uralkodhasson el rajtunk, s ne csak elérhetetlen vágy
maradjon.
A boldogság vázát adják ezek
a ritka percek. Utána már csak az a dolgunk, s
dolgotok, hogy a vázat felöltöztessétek, a
lyukakat betömjétek türelemmel, erővel,
szenvedéllyel és józansággal, békével
és bölcsességgel.
S most én kívánom
Nektek (természetesen a sikeres érettségi és
felvételi vizsgákon túl), hogy minél több
okotok legyen ünneplésre az életben, s ezek az
ünnepek valódiak legyenek.
|
|
|
|
|
