Vargáné Fáth Éva 2005. április 22-i beszéde

Kedves gyerekek, kedves vendégek!

Az én feladatom, hogy az ünnepi percek után röviden bevezessem a mai délelőtt könnyedebb részét. A mai nap ugyanis nemcsak iskolánk névadó ünnepsége, mivel úgy gondoltuk, hogy ez az alkalom jól összefér hagyományőrző projektjeink prezentációjával. Mindannyian tudjuk, hogy Koch Valéria Szederkényből származik magyarországi német nemzetiségi családból. Bizonyára az ő családjában is voltak olyan hagyományok, szokások, amiket családi körben megtartottak és a gyerekeknek továbbadtak. A német nemzetiség tradícióinak ápolása iskolánk egyik kiemelt célkitűzése. Olvastam valahol egy ideillő idézetet: „Traditionspflege heißt nicht die Asche bewahren, sondern die Glut am Glühen halten.”
Ezt az idézetet úgy tudnám lefordítani, hogy „a hagyományok ápolása nem annyit jelent, hogy a hamut őrizzük, hanem a parazsat izzásban tartjuk.” Ennek szellemében neveljük tanítványainkat is. Fontos feladatunknak tekintjük, hogy tanítványainkkal és a szülőkkel közösen felkutassuk és ápoljuk a még fellelhető hagyományokat. Az órarendi honismereti órákon kívül projektek formájában dolgoztuk fel az elmúlt években a lakodalmi szokásokat, a búcsút, farsangot, népi kismesterségeket, nagyon sikeres volt az egy osztály – egy falu projekt, az iskolaprojekt és az irodalmi projekt Ungarndeutsche Autorengalerie, a horvát iskola tanárai és tanulói nagysikerű táncházat tartottak Ebben az évben már ősszel lezárult a családfa kutatás, és ma szeretnénk számot adni vendégeink előtt is az idei nagy projektek keretében végzett kutató – gyűjtő munkáról. A gimnazisták többféle témát is feldolgoztak, mint például német falvak Dél-Magyarországon, magyarok Burgenlandban és Romániában, milyenek voltak nagyanyáink hétköznapjai.
A prezentáció módja is nagyon változatos: egyik osztály plakátot készített, a másik filmen örökítette meg a nagymamák érdekes történeteit, de van olyan osztály is, amelyik power pointos bemutatót készített. Ezek a kiállítások megtekinthetők az aulában és a földszinti termekben.
Hogy miért ülünk ma fehér abrosszal terített asztalok mellett? Tanítványaink tudják, vendégeink számára meglepetés.
Az általános iskolában egy egész tanéven át készültünk a mai prezentációs napra. Témaválasztásunk idén nagyanyáink étkezési szokásaira esett.
Mondhatnám egészen szárazon, hogy a szorgos gyűjtőmunka eredményét, egy receptgyűjteményt, egy ízlésesen, igényesen berendezett régi konyhát mindenki megtekintheti az aulában, de nagy örömmel jelenthetem, hogy a konyhában, ha nem is abban, főtt is valami finom, és az ünnepi asztalról a kalács sem hiányozhat. Eredeti terveink szerint a gyerekek maguk sütöttek és főztek volna anyukák és nagymamák bevonásával, de a mai program színvonala érdekében erről lemondtunk.
A ragulevest eredeti recept szerint szakács nénijeink főzték az iskolai konyhán, a kalácsot pedig az Aranycipó Kft sütötte meg, ugyancsak eredeti receptek alapján. Ha ízlett, mindenki otthon is kipróbálhatja, az ünnepség végén mindenki ajándékba kapja a recepteket.
Számos adat van arra, hogy egy nép elveszítette, elcserélte eredeti nyelvét, de sokat megőrzött ízkultúrájából. Egy-egy család idegen környezetben eredeti etnikumát már csak a konyhában őrzi meg. Nagyanyáink főztje tovább öröklődik, mint nagyanyáink nyelve.
Az ember életében mindig fontos szerepet töltött be a tűz, a meleg. Nem volt véletlen, hogy a tűzhely a ház közepére került. A családi tűzhely, amit körülültek, összetartotta a családot, a családi élet középpontja volt.
Fontos, hogy a mai rohanó világban mi is találjunk olyan ünnepi alkalmakat, amikor időt szánunk arra, hogy szép ruhában, ünnepi ételek mellett körülüljük a családi tűzhelyet, együtt legyünk szeretteinkkel. A mai nap iskolánk életében igazán ünnepi alkalomnak mondható, mindannyian együtt vagyunk: diákok, pedagógusok, az intézmény valamennyi dolgozója. Szépen felöltöztünk, vendégeket is hívtunk, a szimbolikus tűzhelyet ideképzeljük.
Az ünnep gondolatát nálam sokkal szebben fogalmazta meg Márai Sándor:
„Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor ünnepelj egészen. … Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi rendtartásból, a hetedik napból, a teljes kikapcsolásból, legyen benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben. Ilyenkor felejts el mindent, figyelj az ünnepre.”
Márai Sándor is úgy gondolta, hogy az ünnep elmaradhatatlan része a tánc és a zene.
Fogadják szeretettel a 6.a osztályosok tánccsoportját és a gimnazisták népdalösszeállítását.