Vargáné Fáth Éva
2005. április 22-i beszéde
Kedves
gyerekek, kedves vendégek!
Az én feladatom, hogy az ünnepi percek
után röviden bevezessem a mai délelőtt könnyedebb részét. A mai nap
ugyanis nemcsak iskolánk névadó ünnepsége, mivel úgy gondoltuk, hogy
ez az alkalom jól összefér hagyományőrző projektjeink
prezentációjával. Mindannyian tudjuk, hogy Koch Valéria Szederkényből
származik magyarországi német nemzetiségi családból. Bizonyára az ő
családjában is voltak olyan hagyományok, szokások, amiket családi
körben megtartottak és a gyerekeknek továbbadtak. A német nemzetiség
tradícióinak ápolása iskolánk egyik kiemelt célkitűzése. Olvastam
valahol egy ideillő idézetet: „Traditionspflege heißt nicht
die Asche bewahren, sondern die Glut am Glühen halten.”
Ezt az idézetet úgy tudnám
lefordítani,
hogy „a hagyományok ápolása nem annyit
jelent, hogy a hamut
őrizzük, hanem a parazsat izzásban tartjuk.” Ennek
szellemében
neveljük tanítványainkat is. Fontos feladatunknak
tekintjük, hogy
tanítványainkkal és a szülőkkel
közösen felkutassuk és ápoljuk a még
fellelhető hagyományokat. Az órarendi honismereti
órákon kívül
projektek formájában dolgoztuk fel az elmúlt
években a lakodalmi
szokásokat, a búcsút, farsangot, népi
kismesterségeket, nagyon
sikeres volt az egy osztály – egy falu projekt, az
iskolaprojekt és az irodalmi projekt Ungarndeutsche
Autorengalerie, a
horvát iskola tanárai és tanulói nagysikerű
táncházat tartottak Ebben
az évben már ősszel lezárult a családfa
kutatás, és ma szeretnénk
számot adni vendégeink előtt is az idei nagy projektek
keretében
végzett kutató – gyűjtő munkáról. A
gimnazisták többféle témát
is feldolgoztak, mint például német falvak
Dél-Magyarországon,
magyarok Burgenlandban és Romániában, milyenek
voltak nagyanyáink
hétköznapjai.
A prezentáció módja is nagyon változatos: egyik
osztály plakátot készített, a másik filmen örökítette meg a nagymamák
érdekes történeteit, de van olyan osztály is, amelyik power pointos
bemutatót készített. Ezek a kiállítások megtekinthetők az aulában és
a földszinti termekben.
Hogy miért ülünk ma fehér abrosszal
terített asztalok mellett? Tanítványaink tudják, vendégeink számára
meglepetés.
Az
általános iskolában egy egész
tanéven át készültünk
a mai prezentációs napra.
Témaválasztásunk idén nagyanyáink
étkezési
szokásaira esett.
Mondhatnám egészen szárazon, hogy a szorgos
gyűjtőmunka eredményét, egy receptgyűjteményt, egy ízlésesen,
igényesen berendezett régi konyhát mindenki megtekintheti az aulában,
de nagy örömmel jelenthetem, hogy a konyhában, ha nem is abban, főtt
is valami finom, és az ünnepi asztalról a kalács sem hiányozhat.
Eredeti terveink szerint a gyerekek maguk sütöttek és főztek volna
anyukák és nagymamák bevonásával, de a mai program színvonala
érdekében erről lemondtunk.
A ragulevest eredeti recept szerint
szakács nénijeink főzték az iskolai konyhán, a kalácsot pedig az
Aranycipó Kft sütötte meg, ugyancsak eredeti receptek alapján. Ha
ízlett, mindenki otthon is kipróbálhatja, az ünnepség végén mindenki
ajándékba kapja a recepteket.
Számos adat van arra, hogy egy nép
elveszítette, elcserélte eredeti nyelvét, de sokat megőrzött
ízkultúrájából. Egy-egy család idegen környezetben eredeti etnikumát
már csak a konyhában őrzi meg. Nagyanyáink főztje tovább öröklődik,
mint nagyanyáink nyelve.
Az ember életében mindig fontos szerepet
töltött be a tűz, a meleg. Nem volt véletlen, hogy a tűzhely a ház
közepére került. A családi tűzhely, amit körülültek, összetartotta a
családot, a családi élet középpontja volt.
Fontos, hogy a mai
rohanó világban mi is találjunk olyan ünnepi alkalmakat, amikor időt
szánunk arra, hogy szép ruhában, ünnepi ételek mellett körülüljük a
családi tűzhelyet, együtt legyünk szeretteinkkel. A mai nap iskolánk
életében igazán ünnepi alkalomnak mondható, mindannyian együtt
vagyunk: diákok, pedagógusok, az intézmény valamennyi dolgozója.
Szépen felöltöztünk, vendégeket is hívtunk, a szimbolikus tűzhelyet
ideképzeljük.
Az ünnep gondolatát nálam sokkal szebben fogalmazta
meg Márai Sándor:
„Ha az ünnep elérkezik életedben, akkor
ünnepelj egészen. … Az ünnep legyen ünnepies. Legyen benne
tánc, virág, fiatal nők, válogatott étkek, vérpezsdítő és feledkezést
nyújtó italok. S mindenekfölött legyen benne valami a régi
rendtartásból, a hetedik napból, a teljes kikapcsolásból, legyen
benne áhítat és föltétlenség. Az ünnep az élet rangja, felsőbb
értelme. Készülj föl reá, testben és lélekben. Ilyenkor felejts el
mindent, figyelj az ünnepre.”
Márai Sándor is úgy gondolta,
hogy az ünnep elmaradhatatlan része a tánc és a zene.
Fogadják
szeretettel a 6.a osztályosok tánccsoportját és a gimnazisták
népdalösszeállítását.