Sportpálya avatás

Október 5-én került sor az  új atlétikapályájánk ünnepélyes avatására.

Összefogás A Sportért-Koch Valéria Iskolaközpont "Összefogás a sportért” elnevezéssel több mint négy esztendeje indult útjára az a kezdeményezés, amelynek célja az volt, hogy közösségi összefogás révén új kültéri sportlétesítményekkel bővülhessen a magyarországi németek pécsi oktatási központja. Tanárok, diákok és szülők közösen szerveztek sportnapokat, kirándulásokat, biciklitúrákat, focikupákat, valamint gyűjtöttek adományokat. Az így befolyt és az iskola önerejével kiegészített összeget sportpályák építésére fordították. Így készülhetett el nemrég egy korszerű kosárlabdapálya, és végül mostanra egy 2x60 méteres, rekortán-borítású futósáv és az ahhoz kapcsolódó távolugró-gödör.

A szervezők az ünnepélyes sportpálya-avatást atlétikaversennyel kötötték egybe, amelyre meghívták a pécsi Árpád Fejedelem Gimnázium és Általános Iskola, valamint a Pécsi Testnevelési Általános Iskola és Középiskola, Sportiskola (a TÁSI) csapatait is.

A rendezvényt Englenderné Hock Ibolya, a Koch Valéria Iskolaközpont igazgatója nyitotta meg. Ezt követően 60 méteres síkfutás és távolugrás verseny következett II. korcsoportos fiú- és lánycsapatok számára.

A verseny rendezője a Koch Valéria Iskolaközpont testnevelés munkaközössége volt, a szervezésben, előkészítésben és lebonyolításban a Pécsi Atlétika Alapítvány nyújtott segítséget.

A versenyen készült fotók itt megtekinthetők.

A rendezvényről a sajtó is beszámolt.

A tudosításért köszönet P. Szeiberling Krisztinának

magyar